home

Iszákosmentő Misszió

Aki ugyanis bement az Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten is a magáétól. (Zsid 4,10)

betűméret: M | L | XL | XXL

keresés:


Aktuális híreink, információk

« Vissza

A lélek betegsége csak a Lélekkel gyógyul

Aktuális | Hír, információ | 2011.01.19.

Az alkoholból szabadult Ágnes története (interjú)


"Semmi más nem érdekelt, csak az, hogy honnan szerzek italt. Néhány év után már itthon, férj nélkül, egyetlen társammal: az alkohollal éltem. Vele ébredtem és dőltem ágynak este." Interjúalanyunk az alkohol rabságából szabadult hit által.

 – Képes voltam lopni is. Alkoholt loptam a barátaimtól, és szó nélkül hagytam, hogy a takarítónőt kirúgják miattam.

 
– Mikor történt mindez?


– Ez idő tájt, a 30-as éveim elején Afrikában éltem portugál férjemmel, ahol nem lehetett könnyen alkoholhoz jutni. Semmi más nem érdekelt, csak az, hogy honnan szerzek italt magamnak. Néhány év után már itthon, férj nélkül, egyetlen társammal: az alkohollal éltem. Vele ébredtem és dőltem ágynak este. Már nem tudtam sem enni, sem inni. De ital nélkül élni sem. Negyven évesen már tudtam, hogy meg fogok halni. Évek óta meglepő volt, hogy egy új nap indul és én még élek. Az alkoholizmus lassú öngyilkosság. Én mégsem akartam még meghalni. Megijedtem.
 

– Tudtál segítséget kérni valakitől?


– A gödör alján nem sok választás van: feladni vagy tenni egy lépést felfelé. Ez a lépés néha csak annyi, hogy segítséget kérek és persze el is tudom fogadni. A segítség pedig jön. Aki kéri Isten segítségét, azt Ő nem küldi el. Orvos nagynéném, aki környezetemben az egyetlen igazán hiteles ember volt akkoriban, „véletlenül” beugrott hozzánk. A legjobbkor jött. A Református Iszákosmentő Misszió Dömös-i Otthonába küldött. Bár féltem odamenni, nagynéném, Erzsi néni kérésére mégis mentem. Döbbenetemre másnap elvonási tünetek nélkül ébredtem. Utólag tudom, hogy már akkor megszabadultam az alkoholfüggőségtől. Több, mint egy évtizedig nem ittam. Isten megtette az elképzelhetetlent, én elfogadtam a szabadítást, de nem tértem meg Hozzá. Tudtam, hogy nem evilági dolog történt velem, de a csodát nem Neki tulajdonítottam, nem Neki köszöntem meg. Őszintén szólva: nem köszöntem meg senkinek!


– Hogyan éltél akkor tovább?


– Szinte azonnal új bálványt találtam magamnak az alkohol helyett: ez a bálvány a kutyám lett. Először csak egy, aztán kettő. Minden szeretetem és figyelmem kutyáimé volt.
Az ember függőségre van teremtve, Istentől való függőségre, így vagyunk „kitalálva”, és ez akkor is ígaz, ha nem veszünk róla tudomást, ha tagadjuk. Az az ember, aki nem függ Istentől, mástól fog függni, mert mindnyájunknak szükségszerű függnünk valakitől-valamitől.. Lehet ez az ital, de lehet bármi más: Lehet ez a munka, a pénz . a társunk, a gyerekünk, a hivatásunk. Ezer dolog lehet függőségünk tárgya.


– Milyen út vezetett az alkoholfüggőséghez?

– Református családban nőttem fel. Igaz, fiút vártak, de a nagymama 9 hónapig imádkozott, hogy Ágnes szülessen. Szüleim útja hamar szétvált. Édesanyámmal és nagyszüleimmel éltem. Anyám tanárnőként egyedül tartotta el a családot. 56-ban döntenie kellett: kivesz engem hittanról és maradhat tanárnő vagy mehet „Vörös Csepelre” gyárba dolgozni. Iskolás éveim úgy teltek el, hogy nálunk otthon többé nem sok szó esett Isten dolgairól. Bár nagyapám rendületlenül járt a Fasori templomba. 18 évesen szerelmes lettem, és már nem érdekelt korábbi álmom sem, hogy sebész legyek. A közgazdaságtant választottam, mert a felvételi tárgyakból jó voltam, megerőltetés nélkül jutottam be. Az egyetem elvégzése után már a doktorátusi cím megszerzése is szinte magától jött. Számtalan utazás a világ különböző pontjaira, és minden, amiről mások csak álmodnak. Sikeres voltam az élet minden területén. Mégsem voltam boldog. Hiába kerestem a választ kérdéseimre. Miért születtem a földre? Mit keresek én itt? Mi értelme ennek az egésznek? Hogyan lehetünk boldogok? A különféle filozófiákban és elméletekben hamar megtaláltam a repedéseket. Részben boldogtalanságomra, részben pedig mások által nem látható gátlásosságomra gyógyírként hatott az alkohol. 30 éves korom körül már jött a filmszakadás. Tíz év alatt volt két házasságom, és több évet külföldön tartózkodtam, a zuhanás és a lecsúszás azonban már elkerülhetetlen volt.

– Első szabadulásod az alkoholból tizenkét évig tartott. Mi történt utána?


– Isten megengedte, hogy visszaessek az alkoholba. Egy koncerten tonik helyett vodka-tonik érkezett a poharamba. Tíz percig csak néztem a poharat. Tudtam, hogy nem szabad beleinni. Mégis megtettem. Áramütésszerű fájdalmat éreztem a gerincemben. Isten jelzett, hogy számomra tiltott területre léptem. Az egész koncert kellett hozzá, hogy legyűrjem az italt. Utána – mivel sokáig sikerült pár pohár után megállni – elhitettem magammal, hogy válhat belőlem „normális” ember, szociális ivó. Pontosan tudtam, hogy mikor léptem át határt: amikor megvettem az első üveg bort magamnak.


– Ez az időszak meddig tartott?


– Egy év alatt  visszazuhantam a mélységbe. A döntés meghozatalához egy szabadult testvérem járult hozzá, aki hónapokon át beszélgetett velem esténként.  A döntés az volt, hogy végre felhívjam Zoli bácsit, a Misszió vezetőjét. Zoli bácsi pedig megmondta, hogy a lélek betegségét csak Lélekkel lehet gyógyítani. Anyaggal (mint pl. gyógyszerekkel) nem, mert az más minőség.
 

– Újra fölmentél Dömösre?


– Igen fölmentem. Nem annyira az alkohol elhagyásáért, mert azt már tudtam, hogy megkapható. Azt kértem az Úrtól, hogy megpróbálhassam a másik oldalt. Két nap után kétségbeesve tapasztaltam, hogy nem tudok imádkozni és nem történik ott legbelül semmi. Ekkor láttam meg Margit nénit áthaladni a közösségi helységen. Margit néni 85 éves volt. A lénye sugárzó gyönyörűség. Úgy éreztem, hogy olyan akarok lenni, mint ő. Láttam, hogy neki van valamije, ami nekem nincs. Sírva mentem hozzá, hogy segítsen, mert nekem ez nem megy. Kérdezte, hogy mi nem megy. Az imádkozás. Azt válaszolta, hogy azt is lehet Tőle kérni, mondd el neki, hogy nem tudod hogyan kell. Én akkor éjjel a kertben zokogva kértem Istent, hogy mondja meg mit tegyek. Másnap reggel Zoli bácsi tartotta a gondolatébresztő alkalmat. Amikor elhangzott az aznapi Ige, életemben először tudtam, hogy személyesen hozzám beszél, személyesen engem szólít az Isten. „A megrepedt nádat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el, igazán hirdeti a törvényt.” – szólt az Ige. (Ézsaiás 42.3.)

– Ezután már egyértelmű volt az út?

– Nem, sokáig még küzdöttem, hogy valóban megtértem-e. Az újonnan született ember olyan, mint egy baba. Idő kell neki, hogy saját létezésére rájöjjön. Egyénenként változik, hogy ki mikor veszi észre. Lassan nekem is összeállt a kép, leegyszerűsödött minden. Kérdéseimre válaszok érkeztek. A Bibliában megtaláljuk a magyarázatokat, csak kitartóan kell keresni. Persze ezen az úton nem egyedül indulunk el. Mindig vannak és lesznek segítők.

 

 

© Web Design : Kiwi Grafika